Bemutatkozás

Sok szeretettel köszöntöm a Fenyves honlapján. Nagy Örömünkre szolgál, hogy felkeresett minket és kirándulást tesz nálunk most még csak virtuálisan, de reméljük hamarosan személyesen is köszönthetjük szállodánkban.
Engedje meg, hogy pár mondatban bemutassuk szállodánkat. 1963-at írtak, amikor megszületett az ötlet egy vendéglátó egység létrehozására Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye mértani közepén, nagyvárosok ölelésében egy 460 hektár természetvédelmi erdő közepén. Talán nem nagy túlzással a 80-as évek gasztronómiai fellegvára volt éttermünk.
A házias ízek, a vendég centrikus személyzet, a minden igényt kielégítő étterem majd szállás csábította és csábítja a vendégkört a mai napig. Az épület az eredeti állapothoz viszonyítva több rekonstrukción, bővítésen esett át. Vonzereje a folyamatosan bővülő szolgáltatások mellett a mai állapotában, szépségében és természet közeli fekvésében rejlik.
Vállalati ebédek, konferenciák kisebb nagyobb meetingek, esküvők kedvelt színhelye lett a 2002-ben új arcot öltött idegenforgalmi centrum. Népszerűsége nem véletlen. A központi fekvés, a közvetlen közelben élményt kínáló erdő, , a számtalan túra és vadászati lehetőség, a biztonságos és árnyas parkoló, az európai igényekhez mért szálloda, kellemes mediterrán környezet, és nem utolsó sorban a jó levegő csupa olyan tényezők, amelyek jogosan teszik a 41-es fő út szenzációjává a Fenyvest.
Nyíregyházától 27 km-re az M3-as autópályától 18 km-re található a Fenyves Konferencia-Wellness Hotel. Az elnevezés mindent pontosan megjelöl. Először is, hogy mindent megteszünk a vendégeink gondatlan szórakozásáért (centrumban, középpontban a Kedves Vendég…), az után azt is, hogy itt finom kosztot, remek kvártélyt kap a hozzánk betérő és még valamit, ami nagyon fontos és nagy kincs manapság: Jó szót! Pontosítsunk: Információt, eligazítást, hogy merre induljon ha a múlttal kíván randevúzni, netán ha a ma modernsége érdekli. Tőlünk megtudhatja azt is, hogy mire érdemes a drága időt fordítani. Csillagtúrák, kastélynézők, kalandok várják az innen kirajzókat, hogy egy-egy nap élményekben gazdag órái után megfáradva térjenek vissza a baktai erdő madárfüttyös, kényelmes szállójába.

Referenciával szolgálhat több ezer vendég, akik vitték és viszik magukkal a kincset, a Máriapócsi bazilika képét, Nyírbátor gótikáját, nemességét, barokk oltárának arany csodálatát s az őket fogadó és kalauzoló szabolcsi – szatmári – beregi - nyírségi emberek szívességét, vendégszeretetét.

Kívánom Önöknek, hogy térségünk gasztronómiai, természeti valamint épített örökségei sok-sok örömet-élményt nyújtsanak.

Kérjük, ha már járt nálunk vigye hírünket és térjen vissza! Köszönjük

Krivács András
szálloda igazgató

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE
HOGY ELSŐ KÉZBŐL ÉRTESÜLJÖN AJÁNLATAINKRÓL!

A házias ízek, a vendég centrikus személyzet, a minden igényt kielégítő étterem majd szállás csábította és csábítja a vendégkört a mai napig.

Kapcsolat
Hívjon minket
+36 ( 42 ) 55 00 11
+36 ( 42 ) 55 00 12

Címünk
Baktalórántháza
41.sz fő úton a 27 km kő
47,9862165 v. 47° 59' 10,38"
22,0696664 v. 22° 4' 10,8"